Sajópálfalai zarándokház
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Zarándokház
 
Programok
 
Galéria
 
Kegyhely
 
Ajánlott oldalak
 
Híreink
Híreink : Az angyalok földi munkatársai

Az angyalok földi munkatársai

Nem akármilyen időjárás fogadta az első Exarhátusi Ministráns Találkozó résztvevőit Sajópálfalán.

 


         Csodálatos tavaszi napsütésben úszott a táj, amikor több mit százan összegyülekeztünk a templomban a Szent Liturgiára. Először Atanáz püspök atya szólt hozzánk, kihangsúlyozva, milyen fontos szem előtt tartanunk, hogy Krisztus mindnyájunkat barátainak akar nevezni, különösen az oltár mellett szolgálókat. A szertartás után Fedor Péter atya hívta fel a figyelmünket a szép és felelősségteljes szolgálatra, amit a ministránsok ellátnak az oltár körül, hisz még meg is énekeljük: a Kerub angyalokat jelenítjük meg, azokkal együtt szolgálunk Krisztusnak a Föld legszentebb helyén, az oltárnál, ahol az ég és a föld összeér.

          A lelkesítő beszéd után egy igazán felüdítő akadályverseny következett a templomkertben Janka Gábor atya irányításával, melyben mindenki megmutathatta, hogy igazi csapatjátékos, és nem csak a komoly, de a vidám dolgokból is ki tudja venni a részét. A megfáradt testet felüdítő ebéd és pihenés után egy záró imára gyűltünk újra össze a templomba, ahonnan – mivel minden csapat kiválóan teljesített – mindenki egy kis ajándékkal térhetett haza.

          Jó volt együtt lenni és megtapasztalni, milyen sokan is vagyunk, akik az oltár körül is igyekszünk Krisztust szolgálni. Megismerkedhettünk más egyházközségek ministránsaival, és talán új barátságok is elkezdődtek ezen a napon. Megerősödött szívvel indultunk haza, elménkbe vésve Béres Gábor atya búcsúzó szavait: Jövőre Veletek ugyanitt!

         Köszönet a szervezőknek és vendéglátónknak, Polgári László atyának, valamint a Zarándokház dolgozóinak.

Fényképalbum

 
Kenethozókról elnevezett Női Monostor
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.