Sajópálfalai zarándokház
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Zarándokház
 
Programok
 
Galéria
 
Kegyhely
 
Ajánlott oldalak
 
Híreink
Híreink : Szent Pál „nyomdokain” Sajópálfalán

Szent Pál „nyomdokain” Sajópálfalán

Mintegy ötvenen gyűltünk össze a Bibliaolvasók találkozójára február 15-én Sajópálfalán.


A III. imaóra elvégzése és egy rövid bemutatkozás után nagy figyelemmel, érdeklődve hallgattuk Oláh Miklós ny. főesperes úr előadását, amelynek címe: Főbb döntések Szent Pál életének tükrében.
 
 
A mély gondolatok és idézetek között többször rákérdezett, hogy mit jelentenek, hogyan jelentkeznek a mi életünkben ezek a döntések. Hit, megtérés, bűnbánat, küldetéstudat, imádságos lelkület. Képesek vagyunk-e változtatni életünkön, tudunk-e jó döntéseket, áldozatokat hozni, ha szükséges, hogy ne csak hétköznapi keresztényként, de teljes szívünkkel, lelkünkkel, Krisztussal éljünk.
 
Az előadás után Béres Gábor atya Szent Pál missziós útjáról készült képeit néztük meg. Ámulva láttuk ahol járt, ahol hirdette az igét, ahol raboskodott, s a vértanúsága helyén, Rómában a falakon kívül épített bazilikát is.
 
Ebéd után egy szentírási szakaszt kaptunk Marincsák atyától olvasásra, elemzésre. Biztos nem véletlen, hiszen a keresztény ember életében nincsenek ilyenek, hogy e szöveg az Ef 5,21-33 volt.
 
 „Nem furcsa, hogy a házasságot ma reklámozni kell?” - tette fel a kérdést atya.
 
Pedig olyan egyértelmű, hogy úgy kell szeretni egymást a házastársaknak, mint ahogy Krisztus szerette az egyházat. Ő önmagát adta érte, hogy „sem folt, sem ránc….ne legyen rajta, hanem legyen szent, és szeplőtlen”(28)
 
A házasságok csak akkor lesznek igaziak, sírig tartók, boldogok, ha egymás szeretete, tisztelete, megbecsülése mellett Krisztus szeretete, kegyelme, áldása is velünk van. Nem szabad, hogy a mai világ felfogása, házasságról vallott nézete félrevezessen minket!
 
A nap zárásaként parakliszt imádkoztunk a kegykép előtt, ahol Kovács Endre diósgyőri parókus atya hasznos gondolataival köszöntünk el egymástól, s az Istenszülőtől.
 
Én úgy éltem át ezt a napot, hogy 38 év házasság után is kaptam olyan ötleteket, tippeket, ami segít abban, hogy házasságunk szebb, boldogabb, sírig tartó legyen. Úgy vélem, hogy mindenki örömmel, szeretettel feltöltődve, hasznos gondolatokkal térhetett haza, megfogadva Szt. Pál intelmeit:”Kövessétek tehát Isten példáját, mint kedves gyermekei. Éljetek szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket és jó illatú áldozati adományként ajánlotta föl magát értünk Istennek.”(Ef 5,1).
 
Köszönjük az Úrnak, a szervezőknek, és a házigazdáknak is a vendégszeretetüket.
 
 
 
Miklós atya előadása elérhető itt.
 
 
 
 

 
Kenethozókról elnevezett Női Monostor
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.