Sajópálfalai zarándokház
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Zarándokház
 
Programok
 
Galéria
 
Kegyhely
 
Ajánlott oldalak
 
Híreink
Híreink : Bekecsiek zarándoklata és lelki napja

Bekecsiek zarándoklata és lelki napja

Amikor az atya kihirdette a templomban, hogy zarándoklatot indít Sajópálfalára, úgy nézett ki, hogy legfeljebb 5-6 ember tud eljönni, de mire elérkezett március 20-a huszonöten lettünk. 

Pedig biztos lett volna mindenkinek más dolga is aznap, hiszen gyönyörű volt az idő és itt vannak a tavaszi munkálatok. De biztos vagyok abban, hogy senki sem bánta meg, aki el tudott jönni, mert ezzel a lelki feltöltődéssel sokkal jobban halad majd a munkájában és nagyobb örömmel várja a Húsvétot.

A busz a pálfalai templomhoz vitt minket, ahol Polgári László atya elmesélte a kegykép történetét, majd elimádkoztunk egy Parakliszt az Istenszülőhöz. Lementünk a vendégházba, ahol Polgári atya nagyon szép elmélkedést tartott az ÚR imájáról, a Mi Atyánkról, melyet szóról-szóra értelmezett és szinte lelkünk mélyéig hatolt. A 6. imaóra elvégzése után délben megebédeltünk, mely nagyon finom volt, utána pedig Szabó Roland atya beszélt az Előre megszenteltek Liturgiájának zsoltárverseiről: „Igazodjék föl az én imádságom, mint a tömjénfüst a Te színed elé…” Az Úrhoz kiáltok, hallgasson meg engem és ne hagyja gonosz cselekedetekre hajlani szívemet, imádkozzuk tovább. Nagyon szép ima ez, kérni az Urat a lelkünk megtisztulásáért. Végül visszamentünk a templomba, ahol elimádkoztuk a 9. imaórát, könyörögtünk szeretteinkért, az otthon maradókért és elköszöntünk a Szűzanyától.

Mindenkinek kívánom, hogy ilyen lelki feltöltődéssel tudja várni a Húsvétot és köszönet érte az atyáknak, akik ezt lehetővé tették mindannyiunknak.

 
Kenethozókról elnevezett Női Monostor
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.