Sajópálfalai zarándokház
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Zarándokház
 
Programok
 
Galéria
 
Kegyhely
 
Ajánlott oldalak
 
Kegykép története

A könnyező kegykép története

 

 
        Először 1320-ban említik a települést oklevélben, amikor is az Ákos nemzetség egyik ága osztozik e tájon és birtokon. Feltételezések szerint a tatárjárás előtt élt az Ákos nemzetségben az a Pál, aki Pálfala névadója lehetett.
 
          A törökök kivonulása után a Keglevich család birtokolja a községet, s ők gondoskodnak a falu újratelepítéséről a Rákóczi szabadságharc után. Ekkor ruszinok érkeznek Pálfalára Kárpátaljáról. Ők a mi őseink. Hitükről tanúskodik a falu címerében található keleti kereszt is. Hozzák magukkal papjukat, sőt talán fatemplomukat is. Ebben a templomban hullat véres könnyeket az Istenszülő képe 1717. január 6-tól február 16-ig.
 
          E templom helyére épül 1779-ben a mai templom, mely 26 méter hosszú és 7.30 méter széles. Érdekessége a keleti egyházban szokásos két kántorszék, a kléroszok számára készült félkör alakú hangvetők az ikonosztáz mindkét oldalán. A templom 70-140 cm vastag vegyes kőfalazatú. Tornya 1892-ben épül, 30 méter magas. Ugyanekkor, Ruszinszkó János parókus idején készül el az ikonosztázion is. Készítői eperjesi fafaragók, és kárpátaljai festő mesterek. Nagyon értékesek a képállvány fafaragásai.
 
        Tomasek Mihály parókus idején, 1802-ben készül az első négy mázsás harang. 1824-ben egy kétmázsás, 1861-ben egy egymázsás. Az ablakok üvegmintái 1933-ban készülnek el. A hadicélra elvitt középső harang helyére 1950-ben öntenek A-hangú harangot Legeza Sándor paróchus szervezésében. Egyházközségünk legrégebbi anyakönyve 1801-ből való.
 
       1930-ban a község 90 %-a görög katolikus. Az ötvenes évektől keveredik a település lakossága, de az őslakosság túlsúlya sokáig megmarad. Így a község őrzi görög katolikus hagyományait az ünnepek és böjtök megtartásában.
 
      A templom címünnepe: Pünkösd. Ekkor tartjuk a templombúcsút. A zarándokbúcsún, október harmadik vasárnapján, a kegykép visszahozatalát ünnepeljük. Szeptember első vasárnapján az Országos Ruszin Búcsút tartjuk meg.
 
         B.A.Z. Megyei Értéktár Bizottság 2014. február 5-i ülésén felvette a Megyei Értéktárba a Sajópálfalai Kegyképet és a hozzá kapcsolódó búcsújárást.
 
 
 
Egyházközség papjai 1801-től
 
1801-1803 – Tomacsek Mihály
 
1803-1810 – Boksay András
 
1810-1815 – Tomacsek Antal
 
1815 - Peller János adminisztrátor
 
1815-1828 – Hodermarszky József
 
1828-1865 – Hubay János
 
1863-1864 – Tuskovics Imre adminisztrátor
 
1865-1867 – Hodobai Gyula adminisztrátor
 
1867-1912 –  Ruszinkó János
 
1912-1929 –      Spiri Elek
 
1929-1936  – Demkó Sándor
 
1936-1965 –  Legeza Sándor
 
1965-2001  – Figeczki Balázs
 
2001-  2014   Polgári László
 
2014-        Kiss Attila Gellért

        

 
Kenethozókról elnevezett Női Monostor
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K